Fejlesztések 2023 ban

Sikerült a központi épülethez tartozó étkezőt- társalgót elkészíteni!

Fejlesztések 2020 ban


A magyar állam által meghirdetett, a ,,Szomszédos országokban működő vállalkozások gyermekbarát tevékenységének támogatása” pályázat keretén a keretén belül sikerült a panziónk szolgáltatását bővítsük egy tanúsított JungleGym játszótérrel és 10 darab Cube kerékpárral.

A projekt megvalósításával sikerült elérjük a vendéglátóegységünk színvonalának emelését gyermekbarát tevékenységekkel .
Sikerült kialakítani egy olyan komplex játszóteret ahol több mint 12 gyerek tud egyszerre egyidőben játszani biztonságos körülmények között.
Ezek a játékok tanúsítvánnyal rendelkeznek tehát 100 % biztonságosak a gyerekek számára.
!

Másik fejlesztéssel sikerült, olyan biciklik beszereni amelyekkel az országúton, terepen és mezei utakon is biztonságosan közlekedhetnek a gyerekek szüleik társaságában.

Reményeink szerint minden kedves vendégünk örvendeni fog és használni fogja ezeket az eszközöket!
És végül a projekt sikerességével, bízunk benne, hogy gyermekeinknek is további megélhetést fogunk teremteni ezáltal biztosítva az itthon maradást valamint a magyar identitásunk megőrzését!

Köszönjük a Magyar Államnak a támogatását!